Mafalda kilenc eves, nagy, vastag, sarga keretes szemuveget visel, es kivulrol fujja Italo Calvino muvet, A fara maszo baro kalandjait. Elszokik a tanarai elol, es felmaszik az iskola bejaratanal allo cseresznyefara Ottimoval, huseges, tarka macskajaval egyutt, aki mindenhova koveti. Arrol almodozik, hogy egyszer majd felkoltozik erre a fara, am nehany honap mulva nem fogja mar latni, mert a szeme fenye naprol napra kihunyoban van: lassacskan megvakul. Kivancsi kislany, es megremiti az a gondolat, hogy sotetben fog maradni, ezert naplot vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket mar nem fog tudni tobbe csinalni, mint peldaul megszamolni a csillagokat vagy epp focizni Filippoval, az iskola legrosszabb gyerekevel, aki csak vele hajlando szoba allni. A csaladja es a baratai segitsegevel Mafalda megerti, hogy maskeppen is lehetseges latni. A viragok illatabol megtanulja megmerni a tavolsagot, amely a cseresznyefatol elvalasztja, es uj lista irasaba fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki, es amelyeket tovabbra is tud csinalni. Ez a kis Mafalda tortenete, de egyuttal Paola Perettie is, a magaval ragado erovel biro ironoe, aki meg akarta irni az elso regenyet, amikor megtudta, hogy sulyos szembetegsege van. Ez a konyv megtanit latni azt, ami meg nincs, es harcolni az almainkert.
